A Magyarország-Kína légihíd egyetlen napra sem áll le, folyamatosan érkeznek az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
Szijjártó Péter szerint sok vita van a korlátozó intézkedések kérdésekről, és senki nem tudja pontosan, hogy mi fog történni. Egy dolog azonban biztos, az emberi kontaktusok számának növekedése fel tudja gyorsítani a világjárvány terjedését.
Továbbra is érdekelt Magyarország a Horvátországgal való energiaügyi együttműködésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon, miután telefonon tárgyalást folytatott Tomislav Ćorić horvát energiaügyi miniszterrel.
A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek miatt Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő, keddi sajtótájékoztatón.
Öt repülőgéppel 4 millió 100 ezer maszk és 100 ezer teszt érkezett Kínából Magyarországra pénteken - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A kínai BYD vállalat képviselőjével tárgyalt Szijjártó Péter, a megbeszélésen a komáromi elektromosbusz-gyár további bővítéséről volt szó, amelynek keretében újabb munkahelyek jöhetnek létre.
A svájci székhelyű Flisom Kecskemétet választotta első magyarországi beruházása helyszíneként, az alföldi városban 12,5 milliárd forint értékű beruházás keretében napelem-paneleket előállító gyárat létesít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Újabb egészségügyi szállítmány érkezett a Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
A hét szomszédos ország közül egyedül Horvátországgal tudjuk valamennyi határátkelőnket nyitva tartani az ingázók számára, de a későbbiekben új határátkelők megnyitására is készülünk - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőn horvát kollégájával tartott tárgyalását követően.
Szijjártó Péter külgazdasági miniszter korábban levelet küldött a magyarországi multinacionális vállalatoknak, amelyben biztosította őket, hogy a magyar koronavírus-mentőcsomaggal a kormány segítségével meg tudják védeni a munkahelyeket, nem kell leépíteniük. A vállalatok azonban úgy tűnik, hogy nem igazán tudnak élni a bejelentett magyar mentőcsomag kínálta lehetőségekkel, ezért közülük számos cégnek költségcsökkentéseket kell végrehajtania, így leépítésekbe kezdtek – értesült a Portfolio több, egymástól független forrásból. Úgy tudjuk, a kormány most átdolgozza a már korábban bejlentett mentőcsomagot, hogy megakadályozza a további leépítéseket.
Szlovákia az egyik legfontosabb külgazdasági partnere Magyarországnak, "velük van a leghosszabb határszakaszunk, velük dolgozunk jelenleg a legtöbb infrastrukturális összeköttetésen" - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon, miután telefonon egyeztetett Richard Sulík szlovák gazdasági miniszterrel.
Jövő szerdán megnyitnak egy határátkelőt az Ausztriában dolgozó magyaroknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebook-oldalán.
Ötven millió eurós magyar-kirgiz befektetési alap jön létre magyar vállalatok közép-európai beruházásainak segítésére - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
A kora reggeli órákban hat újabb repülőgép landolt Budapesten, 5 millió 300 ezer maszkot, 6 millió kesztyűt és 86 ezer izolációs köpenyt hoztak Pekingből és Sanghajból - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.
A visegrádi államok (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország - nemzetközi összehasonlításban kifejezetten jól szerepelnek a koronavírus-világjárvány kezelésében - jelentette ki Szijjártó Péter kedden, miután a lengyel külügyminiszterrel egyeztetett videokapcsolaton keresztül. Elmondta azt is, hogy már 8000 magyarnak sikerült a hazajutása, de még így is vannak, akik külföldön rekedtek.
Csaknem 31 millió maszk, 133 ezer teszt és 152 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatóján az Országgyűlés külügyi bizottságában kedden.
Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.
Több mint 10 millió maszk és kétezer lélegeztetőgép érkezik az országba, ezen a héten 20 repülőgépet várnak több száz tonna szállítmánnyal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában. Elmondta azt is, hogy több ezer magyar rekedt külfölldön, és eddig már 5583 magyar állampolgárnak segítettek hazatérni.